017 – p r o l ó g u s

Úgy 10 éve hogy láttam egy filmet. Se a címére, se a történetre nem emlékszem, csupán egyetlenegy jelenet égett bele az elmémbe.

Valami kőgazdag fószer reggelizik a kertjében frissen facsart narancslé, macaronok és jázmincsokrok társaságában, mellette pedig ugrása készen áll az inasa. Puha, kényelmes köntöst visel – talán még a családi címer is rá volt hímezve.

Szürcsöli a kávéját, miközben öltözéke zsebíből előhúz egy kis kártyát. Egy idegen, számára ismeretlen szó és annak jelentése volt ráírva. Inasa minden reggel bekészít neki egyet, hogy művelődjön.

Jelige: szókincsbővítés.

Imádom ezt a jelenetet, pedig életemben csak egyszer láttam, azt is egy évtizeddel ezelőtt.

Egy elég unkonvenciális módja ez az új szavak elsajátításnak és meglátásom szerint felettébb eredménytelen. A tapasztalat azt mutatja, hogy elengedhetetlen, hogy a friss szavakat rögtön mondatba helyezzük és így szövegkörnyezetet teremtsünk köré. (Lásd kettővel ezelőtti mondatom.)

Ettől függetlenül ez a jelenet hosszú évek óta velem van, Mert leszámítva azt, hogy nyelvtanulásilag nem legkedvezőbb módszer az, attól még van valami naiv bája és vonzó szerethetősége a napi idegen-szókártyáknak.

******

Ezzel párhuzamosan pár éve Szintár Dóra azt nyilatkozta, hogy ők otthon már nagyban selejtezik a lexikonokat, mert úgyis minden fent van a neten, azaz felesleges már a polcon porosodnia a tudásnak.

Ez a kijelentés nekem már akkor is nagyon ellenszenves volt, pedig Dóra a kislánykorom és kiskamaszkorom példaképe.

Értem én, hogy internet, meg éjáj, meg ebook, meg hangoskönyv, meg sziri.

De sokkal jobb valamit tudni és a fejünkben tartani, semminthogy minden egyes alkalommal héjszirizni.

Márpedig ha én csak simán beírom a googleba, hogy ‘indundáció jelentése’, megnézem, azt öt perc múlva fixen elfelejtem, hála a pokolian rossz rövidtávú memóriámnak.

Szóval erre az a megoldásom, hogy az íróasztalomra felnyitva oda van téve a Bakos Idegen szavak és kifejezések szótára és kiemelőfilccel ki van emelve az éppen kikeresett szó. Mert ez így jóval nagyobb eséllyel meg fog ragadni az emlékezetemben. Mondatba helyezem, pár napig, napi párszor elismétlem és ezzel beépül a tudatomba. (És igen, én szamárfülezek, kiemelek, beleírok a könyveimbe. Szeretném, hogy velem együtt létezzen, életre keljen. Meg hát mindig érdekes pár év távlatában visszatekinteni, hogy milyen mondatok, kifejezések, ideológiák azok, amik magukkal ragadtak. Ezek pedig csakis úgy visszakövethetőek, ha nyomuk van.)

Nem vitatom, rohadt fontos készség az, hogy valamit le tudjunk kutatni, utána tudjunk nézni, ki tudjuk szűrni a számunkra, vagy a projekthez szükséges információt. Csak hát az a nagy büdös helyzet, hogy már ezt sem nekünk kell megcsinálni, hanem elvégzi helyettünk az éjáj. (Aminek bár nem vagyok esküdt ellensége, mert kódoláshoz, technikai háttérrendszerek megvalósításához én is használom, de bizonyos területeken bizony tűzzel-vassal irtanám.)

Ha pedig már az utánakeresést, lapozgatást, böngészést sem mi végezzük, akkor mi marad nekünk? A pillanatnyi kielégülés, hogy az éjáj egy másodperc alatt kiböki nekünk az inundáció szó jelentését. Amit aztán másfél perc múlva el is felejtjük.

Nem szervezhetjük ki a tudást a gépeknek. Nem hagyatkozhatunk arra, hogy majd minden egyes alkalommal, mikor valamit meg kéne oldani, valaminek utána kéne nézni, akkor rögtön a zinternethez nyúlunk. És tényleg mindezt úgy mondom, hogy imádom a technikát. De ennél jobban szeretem az aktív szókincset, a fejben megbújó tudást, a gyakorlati gondolkozást és a gyors problémamegoldó készséget. Ezt pedig csak úgy tudjuk fejleszteni, ha minél többet tanulunk, olvasunk, alkotunk és rákényszerítjük magunkat az analóg tevékenységekre. Vagy inkább a magam nevében beszélek. Nekem, a saját életemben ez a szándékom és a nézetem.

******

Na de kurvára nem erről akartam neked írni.

Vagyis részben.

Csapongani fogok.

******

A marketinges gondolkozás egyik alapja az, hogy nem arról beszélek/ írok/ videózok, ami éppen engem foglalkoztat, ami engem érdekel, nem a saját mindennapjaimat naplózom, hanem azt helyezem a középpontba, amin a feliratkozóim/ követőim/ ügyfeleim/ vásárlóim mennek keresztül, ami őket élteti, nyomasztja és tartja ébren éjjeli kettőkor.

Ez a szemléletet igen mélyre magamba oltottam az elmúlt 4,5 évben. Ezért bevallom neked őszintén, hogy most, hogy a coriandellát írom, rendesen szenvedek miatta.

Hiszen itt nem célom a lelkedbe és elmédbe látni. Nem célom a kedvedre tenni.

Azért indítottam újra ezt a projektet, mert nagyobb alkotói szabadságra vágytam. A takarításon túli témákról is mesélni szerettem volna.

Visszaemlékszem arra az időre, amikor szabadon írtam verseket, meséket, regényeket és nem ült a vállamon a megfelelési kényszer és a tetszeni vágyás. Hiszen a fióknak írtam és soha sehol nem publikáltam az agymenéseimet.

Aztán most meg itt ülök a péntek délelőtti zuhogó esőben a szobám ablakából kitengingetve és azon kapom magam, hogy folyamatosan cenzúrázom a gondolataimat.

Próbálok megfelelni a marketingistenek által földre bocsájtott tudásnak.

Legyél szórakoztató, kelts vágyat, hozd meg a kedvet a szolgáltatásodhoz, adj valami útravalót, arról írj, ami az olvasódat érdekli stb stb.

Ha írtál már olyan szöveget, melynek létezésének az egyik célja az volt, hogy eladjál benne valamit, akkor tudod, hogy miről beszélek.

Szóval tisztázzunk valamit a legelején. (Mert szükségem van rá, hogy ezt kiadjam magamból és talán neked is segít elhelyezni ezt a projektet a tartalmak óceánján. Bár bevallom még én sem helyeztem el sehol, mert halvány lila gőzöm sincs, hogy mivé szeretném formálni ezt hosszútávon.)

A coriandella színeiben nem próbálok meg közérthetően, könnyen és gyorsan olvashatóan írni. Feltett szándékom, hogy kiiktassam a marketinges, szövegíró agyam és csak hagyjam, hogy megszülessen egy olyan írás, ami az izgalom, az őszinte érdeklődés és a gyermeki lelkesedés táptalaján érlelődött. Megmutatom neked a lelkem, az elmém, az életem egy apró és publikus szegletét. Mindezt pedig igyekszem azon szándék nélkül, hogy akár én, akár te közvetlenül és azonnal látható módon profitáljunk belőle. A cél az alkotás és a szabadság. A keretek nélküliség élvezete és az, hogy rendszeresen áldozzak a kreatív írás oltárán.

Őszintén megmondom, hogy ez egy nagyon nehéz vállalás. Hiszen éveket töltöttem el azzal, hogy az írás iránt táplált szenvedélyemet egy vállalkozásba csatornázzam és ebből megélhessek. A marketingszövegírás nagyon más, mint egy művészi alkotásban kifejeződő írás. Most ezen projekt keretein belül szeretném mindezen tudást levetkőzni, hogy újra szabadon áradhassank ki belőlem a mondatok.

******

Van erre egy jó sztorim.

Én régen zenész akartam lenni. Operaénekesnő egészen pontosan. Mélyen benne voltam a klasszikus zene világában. Először furulyáztam és gitároztam, majd zongoráztam, orgonáltam, kórusban énekeltem és nyilván csak simán énekeltem is. (Aztán extrém takarító és takarító oktató lettem. LOL. Na de nem ez a lényeg, ez csak egy vitszes kimenetel, amit felettébb élvezek.)

Középsulis, avagy ahogy mi mondtuk, müszis koromban nyaranta jártam zeneelmélet táborba. Igazi kis kocka zenész elfoglaltság volt. Operát elemeztünk, irodalmat olvastunk, kórusműveket tanultunk és éjszakába nyúlóan hallgattuk a végtelen nagytudású Győrffy mestert, ahogy ránk teríti polihisztori koponyájának lenyűgöző és végeláthatlan szövetét.

Ott volt egy egyetemista srác is, aki elképesztően penge volt zeneelméletből. (Azóta amúgy fullos zeneszerző lett.) Ő mesélte, hogy amikor bármilyen zeneművet hallgatott, rögtön élesben elkezdte elemezni a hallottakat. Figyelte a harmóniák vonulását, összefüggéseket keresett, motívumokat fedezett fel, majd akár le is jegyezte őket. Röviden: kattogott az elméje zenehallgatás közben, mint a rohadtélet.

A táborban egyik este kérdezte is Győrffy mestert:

– Mester, én már nem tudok úgy elmenni egy koncertre, hogy közben ne elemezzem a zenét. Hallgatom a Beethoven szimfóniát és nem megy egyéb a fejemben, mint a matematikai és mérnöki felépítése a zenének. Valahogy kiveszett az élvezet.

A tanár úr válasza az volt, hogy meg kell tanulni szétválasztani a kettőt. Vannak helyzetek, amikor lehet szakzsargonkodni, és vannak, ahol csak élvezni kell az alkotást és a művészet befogadását.

Arra már nem emlékszem, hogy elárulta-e, hogy hogyan sajátítható el a szétválasztás képessége. De sejtésem szerint pontosan ugyanúgy, mint minden egyéb készség.

Fáradhatatlan GYAKORLÁSSAL. (Egyre inkább jövök rá, hogy az életben minden hosszú távon is fenntartható siker ezen múlik.)

Mivel az elmúlt években az írás a munkám egy igen szerves része lett – ami amúgy elképesztően zseniális és a kicsi Kata az eget rugdosná, ha ezt meghallaná -, ezért újra kell tanulnom a kreatív alkotás, a szabad írás igencsak boldogító műfaját.

Nem akarok kipolírozott, meghúzott, átgondolt szövegeket eléd tárni. Szeretem a mintatörést, a váratlant, a káoszt, a csapongást, a soxínűséget és az „ez a szöveg után lefáradtam és meginspirálódtam” érzését. (lásd Salvador Dalí, Jean-Paul Sartre és Szalóczi Dániel) ((még az is lehet, hogy írok könyvajánlókat))

******

Tudtad, hogy az ókori görögöknél a démon szó nem a gonoszt, az ördögöt jelentette, hanem csak simán egy isteni erejű, de az isteneknél alacsonyabb rendű lényt? A kakodémon jelenti a gonosz, ártó szellemet, hiszen a görög kako- előtag a rosszat jelöli, lásd kakofónia. Csak hogy egy zenei példával éljek.

******

NA.

Szóval mindenféle érdek nélküli alkotásra fel! Alkotni jó, csak a legtöbben elfelejtettük, hogy hogyan kell. Pedig ott van bennünk a készség, csak ápolni kell és törődni vele.

Másrészt pedig nem értek egyet Szinetár Dórával. Szerintem kifejezetten szekszi és izgalmas könyvekből megtanulni a megtanulnivalót és utánanézni az utánanéznivalónak.

Nem tűzre való a rovarhatározó, fahatározó, pókokról szóló könyvek, idegen szavak szótára és bogyós gyümölcs termesztésről szóló könyvek sem (csak hogy pár személyes érdekeltségű példával éljek), mert a faszom kivan attól, hogy minden miatt a telefonunkat vesszük elő.

Szóval tartalomjegyzékek böngészésre fel, ahelyett, hogy héjsziri.

Na tsókollak,

Kata

Ui: figyi, lehet reagálni a coriandellás írásaimra. De nem ígérem, hogy minden esetben fogsz rá választ kapni. Néha igen, néha nem. Zsákbamacska. Az viszont biztos, hogy mindent olvasok, látok és örülök annak, ha írsz.